EuropeSpa tanúsítványt kapott a Széchenyi fürdő
A korábbi években a Széchenyi fürdő már számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhetett, idén, elsőként a budapesti gyógyfürdők sorában megszerezte a „EuropeSpa” minősítést „Thermal spa” kategóriában. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója 2017. május 5-én, Bükfürdőn ünnepélyes keretek között vehette át a minősítést igazoló oklevelet. A minősítés megszerzését a Magyar Turisztikai Ügynökség is támogatta.
Az Európai Gyógyfürdők Szövetségének (ESPA) kezdeményezésére létrejött minősítés célja, hogy átláthatóságot biztosítson az európai gyógyfürdők világában, elősegítse a megbízható szolgáltatók kiemelését a versenytársak mezőnyéből, megkönnyítve a fogyasztói döntések meghozatalát, és a látogatók részére garanciát nyújtson a fürdőszolgáltatás minőségére a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalon.
A Magyar Termék Nagydíjas Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, klasszicista stílusban. A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makett kiállításon. A hagyományos gyógyszolgáltatások mellett számos wellness szolgáltatást is tartalmaz a belépőjegyár, mint például kondicionáló terem, szaunák, aerobic, vízi torna. A 2013-ban bevezetett Zsigmondy Klubkártya 50%-os kedvezményt biztosít a vendég részére 4 órás fürdőzésre.
Az éves szinten több mint 1,5 millió vendéget fogadó Széchenyi Gyógyfürdő, mint Európa legnagyobb műemlék- és gyógyfürdője, 2010 óta négy, összesen közel 5 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át. Az első három felújítás a legsürgősebb, a vendégforgalom által közvetlenül érintett területekre korlátozódott, érintetlenül hagyva az esetenként 50-60 éves gépészeti rendszereket és vezetékeket. A legutóbbi, 2016 őszén lezárult gépészeti korszerűsítés a hideg- és termálvizes kutak rekonstrukciója mellett jellemzően az alagsori alapvezetékekre és gépházakra fókuszált. A beruházás 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett valósult meg. A korszerűsítés összege 1,5 milliárd Ft volt.